Vadászati világkiállításra gyerekeket

Régen, amikor erdőben éltek őseink, természetes volt, hogy az utódoknak, főleg a fiúgyermekeknek minél előbb megmutatták a vadászat rejtelmeit, az eszközöket és módokat. Ez akkor az életbennmaradásuk feltétele volt, elengedhetetlen ahhoz, hogy a törzs túléljen. Viszont ők együtt éltek a természettel, tisztelték, és alázattal viseltettek a természeti erők és rendszerek iránt. Annyit vadásztak amennyire feltétlen szükségük volt, a húst megették, az elejtett vad többi részét pedig az utolsó porcig hasznosították, nem veszett semmi kárba.

Napjainkban, amikor a gyermekeink McDonald's-ba járnak többségük nem is igazán tudja mi az a dámvad, hol van a gémek élőhelye, vagy milyen külseje van a tyúknak, mert csak zacskózva látják (sokszor még a szülők is) mondhatjuk, hogy egy természettől eltávolodó társadalom nő fel. Természetesen vannak kivételek és tisztelet nekik, akik ott élnek vagy szüleik tudatosan nevelik őket, de többségük nem így nevelkedik. Sokuk a természetbe pedig csak akkor jut ki amikor kiruccannak az erdőbe és a kitaposott túraútvonalakról még le sem lépnek. A természetet nemhogy tisztelik, de még nem is ismerik. Hogyan lehet egy olyan dolgot tisztelni, amit nem is ismerünk?
Sokan azt gondolják, hogy tankönyvekből, a tv-ből vagy talán az internet csodálatos világából megismerik és megtanulják tisztelni. Ez később talán majd inkább hiányhoz vezet és vágyhoz, hogy szeretné megismerni, de nagyon kevés az, aki valóban el is jut odáig, hogy ezt meg is valósítsa, és vagy valamilyen természeti, -környezeti szakot választ tanulmányaiban (de ez még semmit nem jelent) vagy kiköltözik és ezt az életmódot választja.
Mindenesetre ahhoz, hogy a tisztelet kialakuljon, idő kell. Gyermekeink többsége nemcsak elszakadt a természettől, de idejük javát lövöldözős játékokkal töltik, lőnek mindenre ami mozog, és nem alakul ki értékrend élet és halál között. Karácsonyra a fiúk puskát kapnak, mert az olyan férfias, holott a szülők többsége még életükben pisztolyt sem fogott.
A játszótér manapság már paintball pálya, a park airsoft akadályterep. Nincs kontroll, és nincs határ játék és valóság között. A szülők, az iskolák (talán kötelességből) többsége, és a média, az élet, a gazdasági érvényesülés és az élvezet filozófiáját hirdetik, mintsem a fegyelmet és a nehéz erőfeszítésekét. A televízió és internet által biztosított gyakran fiktív és eltúlzott tartalmak, a kellő élettapasztalattal nem rendelkező gyerekek számára valóságnak tűnnek, és mindez abban az életkorban lehet igazán kedvezőtlen amikor a morális értékrend, a világkép, a társas együttműködés alapjai kialakulnak. Ezek mellé még társul, hogy a mai gyerekek többsége rendkívül kevés könyvet olvas és a matematikával is kevés időt töltenek.
A gyermekek, akik szivacsként szívják magukba azokat a dolgokat melyekkel körülvesszük őket, amiket mutatunk és mondunk nekik csak tudatlan áldozatként sajátítják el a kapott viselkedésmodelleket, műveltséget és értékrendet. Ahhoz, hogy egészséges értékrendben és erkölcsileg erényes környezetben élhessenek tudás kell, mely csak hosszú időn át tartó gyakorlással érhető el, amelynek eredményeként úgy lesznek majd képesek szert tenni egyéni erkölcsi és életvezetési minőségre, ahogy majd szokásokat sajátítanak el.
Aki szeretne megtanulni vadászni, először tanulja meg tisztelni a vadat! Az indiánok szerint az ember rokona a többi élőlénynek, és nem felsőbbrendű azoknál. A természet egy nagy közösség, amelynek minden része kölcsönösen függ egymástól.
Először ismerjük meg, tanuljuk meg csodálattal szemlélni a természet szépségeit, és utána döntsünk a sorsa felett. A vadászat egy fontos tevékenység a fajok populációjának az ökológiai egyensúly fenntartása szempontjából, de ez egy nagyon nagy és összetett tevékenység, amit még olykor a felnőttek sem értenek és látnak át hosszú távon. Nagyon fontos, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás együttműködve óvja természeti értékeinket és, hogy a kommunikáció minél szélesebb körben működjön közöttük, viszont ez a szakemberek és az érdeklődők szakmai fóruma kell legyen.
Most viszont olyan kiállításra viszik a gyerekeket ahol agancsokból készült kapun mennek át (Tudják vajon mi az az agancs?) ahol közelebb kerülnek a fegyverekhez, az öléshez, és ahol az értékítéleti végkifejlet maga az állat elpusztítása, még ha természetvédelmi köntösbe is öltöztetjük.
Úgy gondolom, amíg nincs meg a tisztelet a természet iránt, addig nem engedhetjük meg, hogy a természet elpusztítását elősegítő könnyen elérhető eszközöket népszerűsítsük gyermekink körében.

Milyen példát mutatunk gyermekeinknek az utánunk jövő generációnak, milyen hatással lesz ez majd a mi jövőnkre is?
Mai tetteinkkel milyen gondokat okozhatunk a következő emberi generációk életében, és a természetben?

Talán érdemes egy kicsit elgondolkodnunk azon mit, mikor és milyen formában adunk át az utánunk jövőknek.